Gyakornoki képzés

Mottónk: „A tanulás az egyetlen lehetőség, amivel megváltoztathatod a világod!”

Kiemelten fontosnak tartjuk a fiatalok képzését. Tudjuk, hogy a Cégünknél oktatott tanulóknak, az itt megszerzett tudásuk a felnőttkori életminőségüket fogja meghatározni. Kiváló oktatókkal, világszínvonalú berendezésekkel, nívós körülmények között tanulhatnak a diákjaink.

Oktatás

A fémiparra, mint számos rokon iparágra alapvetően jellemző a munkaerőhiány, mely a szakképzés csökkenésével fordított arányban hatványozottan jelentkezik. Számos cégnek komoly gondot okoz szakképzett munkaerőt találnia, mely a bővítési törekvéseknek is komoly gátat szab. Ezért célunk a tanulók szakképzett oktatása. Szeretnénk, ha a tőlünk kikerülő diákok piacképes szakmát kapnának a kezükbe, mellyel el tudnak helyezkedni a munkaerő piacon. A T-forg Trans Kft. 2012-ben kezdte meg a nappali tagozatos tanulók képzését, de a jelentősebb létszámnövekedés 2014 –től indult be, innentől datáljuk a gyakorlati képzési tevékenységünket!

Első lépésként a tanulók gyakorlati helyének kialakítását kezdtük el. Hosszas előkészületeket követően a Nyírség Szakképzési Centrum és a Szabolcs Szatmár Bereg megyei Kereskedelmi és Iparkamara és több Nyíregyházi szakgimnázium együttműködésével tudtuk elindítani a képzést 2014 szeptemberében. Eleinte kis létszámban voltak tanulóink, de évről évre egyre bővül a létszámunk, ennek hatására 2016-év végén pályázatot nyújtott be ÚJ Tanműhely létesítése céljából.
A pályázatnak köszönhetően 2019. szeptember elsejével, cégünknél új alapokra kerülhet a gyakornoki képzés! Az új, közel 1500m2-es összetett épületegyüttesben a tanműhely mellett kialakításra kerülnek tantermek, melegítő konyha, egy nagyobb többfunkciós közösségi tér és a hozzá tartozó kiszolgáló szociális részek is.

Továbbá a megnövekedett tanulói létszámunk miatt szükségessé vált egy 50 fős személyszállításra alkalmas jármű beszerzése is. Ezzel elősegítve a nálunk gyakorlaton lévő diákok biztonságos, egyszerűbb, kényelmesebb, gyorsabb utaztatását, az iskola, és a tanműhely között

További törekvésünk az oktatás területén hogy, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény novemberi módosítása nyomán 2018. július 1-től ágazati készségtanácsok (ÁKT) kezdik meg a működésüket. Az ÁKT-k működésének legfőbb célja, hogy a szakképzés és a felnőttképzés jövőbeni fejlesztésében a vállalatok nagyobb szerepet kapjanak.

Ennek a tanácsnak 2018. július 1-től cégünk is tagja lett.

Az ÁKT tanácsról bővebben itt olvashat: https://mkik.hu/agazati-keszsegtanacsok

Fő kitűzésünk között szerepel oktatási részlegünk fizikailag, szakmailag olyan szintre emelése hogy a nálunk tanuló diákok szakmáktól független megmérettessék magukat a minden éven megrendezésre kerülő Szakma Sztár Fesztivál MKIK versenyén.

Szakmáink:

Cégünknél magas színvonalon, jól felszerelt tanműhelyekben, kiváló oktatókkal adjuk át a mesterségek alapjait:
– gépi forgácsoló
– hegesztő
– szerszámkészítő
– ipari gépész („géplakatos”)
– épület és szerkezetlakatos
– finommechanikai műszerész szakmákat tanulóknak, akik Nyíregyházi Szakképzési Centrum Inczédy és Wesselényi iskolák nappali tagozatos diákjai.

– GÉPI FORGÁCSOLÓ
A forgácsoló és a gépi forgácsoló feladata fémből, színesfémből és nemfémes anyagokból különféle – tengely, tárcsa, szekrényes és egyéb – geometriai kialakítású, többnyire gépiparban gyártott termékek alkatrészeinek, részegységeinek forgácsoló gépeken történő gyártása adott műszaki rajz, műhelyrajz alapján.

– HEGESZTŐ
A hegesztő szakember különféle fémdarabokat, többek között gépalkatrészeket, szerkezeti elemeket egymáshoz rögzít különböző hegesztési technikák, eljárások alkalmazásával. A hegesztés során a munkadarabokat hővel, nyomással vagy mindkettővel egyesíti oly módon, hogy a munkadarabok között nem oldható fémes kapcsolat jön létre. Hegesztőként lehet dolgozni gyárban alkalmazottként, ahol jellemzően több hegesztő van egy munkacsoportban, vagy lehet saját vállalkozást is létrehozni.

– SZERSZÁMKÉSZÍTŐ
A szerszámkészítő jellemzően önálló vállalkozóként, vagy alkalmazottként dolgozik egy gyárban, annak üzemcsarnokában, műhelyében. Feladata szerszám- és készülékelemek elkészítése, készülékek beüzemelése, karbantartása, javítása. A szerszámkészítő fémet, műanyagot használ, hogy a gépekhez tudjon szerszámbefogó, vezető- és tartókészülékeket illeszteni, de megrendelői elvárás alapján készít különleges kéziszerszámokat, mérőeszközöket is. Napjainkban ezeket a műveleteket egyre gyakrabban számítógép által vezérelt CNC gépekkel végzik el, ezt a tudást és szakmai tapasztalatot nagyra tartja a szakma.

– IPARI GÉPÉSZ
A lakatos megnevezés gyűjtőfogalom. A szakma feladatai mára oly sokfélék, hogy a szakemberek specializálódtak az egyes területek munkáira, például géplakatos, bányalakatos, szerkezetlakatos. A géplakatos feladata az iparban használt gépek, berendezések javítása, karbantartása, működésük biztosítása, illetve e tevékenységekkel összefüggésben alkatrész-felújítási, szerelési feladatok ellátása.

– ÉPÜLET ÉS SZERKEZET LAKATOS
Az épület- és szerkezetlakatos megtervezi, legyártja, valamint beszereli az épületek és szerkezetek eltérő lakatostermékeit, például házak tetőszerkezetét, irodák lépcsőit és korlátait, telkek kerítéseit. Munkájának része, hogy az alkalmazott berendezéseket karbantartja, és meghibásodásuk esetén megjavítja azokat, a szükséges anyagokat beszerzi.

– FINOMMECHANIKAI MŰSZERÉSZ
A finommechanikai műszerész készít, szerel, javít és karbantart bonyolult, kisméretű eszközöket, amelyeket számos iparágban, valamint a tudomány területén is használnak. A finommechanikai műszerész által létrehozott egyedi szerkezetek nagy pontosságú, összetett mozgások megvalósítására szolgálnak, ilyenek a mérőműszerek, laboratóriumi, optikai eszközök vagy hétköznapi használati tárgyak is, mint például egy karóra.

7323-00 Fémforgácsoló
Nemzeti Pályaorientációs Port